AniTalány

„… Már késő ősz volt. Hullottak a fákról a levelek, hajnalonta az orruk végéig sem láttak a nagy ködtől, az este is hamar elérkezett… az állatokat gyorsan kellett karámba hajtani. Ekkor jelent meg fekete ruhájában, hatalmas karimás kalapjában, szögletes arcával, kemény állával, szúrós szemöldökkel ’Bandi’. Az Öreg köszöntötte, megtudakolta, mi járatban. Majd kiderült: ’Bandi’ munkát keres. Közeleg a tél, valahol meghúzná magát… Megbeszélték hát a munka menetét, s eközben egymás kezébe csaptak - megerősítendő az egyezséget. Elkerülte az Öreg figyelmét ’Bandi’ sunnyogó tekintete, ahogy körbepásztázta a tanyát. De a Lány látta. S tudta: ez a nézés semmi jót nem ígér. Beleborzongott… Teltek a napok, hetek, s minden ment a maga kerékvágásában. Leesett az első hó is, mindent beborítva fehér paplannal. A Lány lassanként megnyugodott, ’elaltatta’ éberségét: „Biztosan tévedtem. Rémeket látok…” Már igen erőst sötétedet

"A GONG a lélek zenéje. A lélek ősi suttogása.  A Világot teremtő Első Szó visszhangja. Hang, a hangok felett. Hallgasd belső, és külső érzékeléseddel, érezd a pulzálását, engedd, hogy a milliónyi vibráció táncoljon, engedd, hogy áthaladjon tudatodon, és megszabadulsz a félelmeidtől. Megérzed az ellazulást, a felébredést. Megállít minden gondolatot, megszabadít az illúzióktól, képzelgésektől. Elzavarja a mélyben rejtett félelmeket, felébreszti az idegrendszert, létrehozza az ERŐT, a BÉKÉT, a GYÓGYULÁST. A GONG hangja a belső fény átvillanása - a z ÜTŐ a határtalanság szándéka. A GONG: a Megalkotó, a Hang, Szent Ének, a Lélek Zenéjének Szívverése.   GONG: az emberi tudat első és utolsó hangszere. ALAPHANG...  A Tudat számára a GONG Hangja olyan, mint az APA és ANYA, akiktől az Életet kapta. Őseink a hegyek csúcsán, a megszentelt helyeken keresték ezt a tapasztalást.   A GONG hangja megjelent a villámok dörgésében...  BUMM, TRACH---VISSZHANG&

"Csak állsz ott, becsukott szemmel, hallgatod a zenét, ami a csend, a csendet, ami a zene... és engeded, hogy mozdítson... vagy nem... Látszólag semmi nem történik. Látszólag... Mégis... minden egyes belégzéssel már a világot változtattad meg.  Kívül, és belül. Állsz ott, csendben, becsukott szemekkel, s csak "figyelsz" a fókusz nélküli figyelemmel... S akkor, akkor jön valami érintés, vagy fuvallat, vagy igazán nem is fontos mi... az energia, ami van, mindig csak van... megérint.  Átmegy rajtad.  Megmozdít.  Kibillent, és visszahúz... És te vele mozdulsz. Vagy így, vagy úgy, de mozdulsz.  Mozdulatlanul is. Mert megmozdít, mert változtat, s te változol vele...  Kirobbant téged abból, amiben addig voltál.  S hallod a sóhajtásod, a lélegzeted, a nevetésed... vagy a sírásod.  Bármilyen módon is, de örülsz. Örülsz, mert valami más jön. Örülsz, mert változás van. Ilyen a tánc. Ilyen a tánc, amikor engeded, hogy az energia, a tér, a világ legyen veled.