AniTalány

Hogy mit is nevezünk meditációnak, ez legyen kinek-kinek a nézőpontja szerint. 😇 Amikor Manfréd elkezdett cseperedni-kamaszodni, bizony mindenben benne volt.   Nyakig.  S mindent 'szétrombolt'.  Illetve dehogy!!! Csak a maga ízlése szerint rendezte be az épp aktuális teret. Az előkészített masszázságyat, a jegyzeteket - mikor épp mi volt soron. Azt azonban mindig is kedvelte, ha a kezelt vendégek 'lába közé' fekhetett. Eleinte csak access-es kezeléseknél művelte, később már jöhettek a sima meditációk, a más technikákat alkalmazó 'masszázsok'/kezelések, mint pl. a szivárvány-, vagy az 'aranyjel' kezelés. Megfigyeltem, hogy voltak 'kedvencei'.  Néhány embert kifejezetten várt is.  Eleinte - ugye, mert azt tanították valaha rég - az volt bennem, hogy biztosan leszedi az energiát, amit hoznak magukkal. De arra is felfigyeltem, hogy sokszor még elő sem készítettem a terepet, mert 'hol van az még!',

Életünk hol kapcsolódik más életekkel, hol elengedi azokat. Emberek és állatok jönnek és mennek… De minden kapcsolódásnak van egy fantasztikus ajándéka : a csoda, amit csak azzal az élettel élhetünk, mert a kapcsolat megengedő, elengedő, tisztelő, nagyrabecsülő, sebezhető – az univerzum szeretetére épül . Most arról mesélek, hogy az én életemet hogyan árasztják csodával minden pillanatban az engem, s barátnőmet választó cicák.   Sokszor és sokáig feküdtem ágyban, sokszor voltam egyedül, s a barátnőmben kialakult az a nézőpont: kell nekem egy állat, hogy ne legyek egyedül.  (Jaj, csak kutyát ne!) Ezért aztán szerzett is egy épp megszületett cicát. Na jó! Ha már cica, legyen kislány. Lett kisfiú… Elérkezett az idő, mikor el lehetett hozni - a Vadasparkból. Mert odáig behozta a „régi gazda”. Hogy jön onnan el? Buszon hogy hozzam haza??! Az egyik ismerős felajánlotta, hogy elvisz, s haza is hoz – kismacskástól mindenestül… Izgalommal teli vártam: milyen

Egyszer az életében mindenki találkozik vele. Egyszer az életében mindenki választja. Vannak, akiknek többször is választásuk lehetne – nem választják. De egyszer Ők is igent mondanak rá. S amikor ezt teszik, földi ruhájukat, a létrehozott testet levetik. Olyan téma ez, amit ebben a világban sötétnek, nehéznek, szomorúnak, sírósnak… - mennyi súlyos jelzőt lehetne még hozzá tenni – tanítanak. Pedig… A HALÁL, a nagybetűs, csupán változás. Egy olyan változás, ami végérvényes. Hitünk szerint. A bevett tudás szerint. Valójában minden, ami volt, az van is – csak valahogyan máshogyan, mint ahogyan addig volt. S minden, ami most van, később is lesz – csak máshogyan, mint ahogyan azt akár elképzelni is tudjuk. Amikor egy kisgyerek elveszíti egyik szülőjét, sok múlik azon, hogy a vele maradók hogyan és mit mondanak az eltávozóról. Van, aki azt mondja, angyallá vált. Van, aki szerint az elhunyt a csillagok közé költözik. A gyermekeket óvni szeretnénk a fájdalomt

„… Már késő ősz volt. Hullottak a fákról a levelek, hajnalonta az orruk végéig sem láttak a nagy ködtől, az este is hamar elérkezett… az állatokat gyorsan kellett karámba hajtani. Ekkor jelent meg fekete ruhájában, hatalmas karimás kalapjában, szögletes arcával, kemény állával, szúrós szemöldökkel ’Bandi’. Az Öreg köszöntötte, megtudakolta, mi járatban. Majd kiderült: ’Bandi’ munkát keres. Közeleg a tél, valahol meghúzná magát… Megbeszélték hát a munka menetét, s eközben egymás kezébe csaptak - megerősítendő az egyezséget. Elkerülte az Öreg figyelmét ’Bandi’ sunnyogó tekintete, ahogy körbepásztázta a tanyát. De a Lány látta. S tudta: ez a nézés semmi jót nem ígér. Beleborzongott… Teltek a napok, hetek, s minden ment a maga kerékvágásában. Leesett az első hó is, mindent beborítva fehér paplannal. A Lány lassanként megnyugodott, ’elaltatta’ éberségét: „Biztosan tévedtem. Rémeket látok…” Már igen erőst sötétedet

"A GONG a lélek zenéje. A lélek ősi suttogása.  A Világot teremtő Első Szó visszhangja. Hang, a hangok felett. Hallgasd belső, és külső érzékeléseddel, érezd a pulzálását, engedd, hogy a milliónyi vibráció táncoljon, engedd, hogy áthaladjon tudatodon, és megszabadulsz a félelmeidtől. Megérzed az ellazulást, a felébredést. Megállít minden gondolatot, megszabadít az illúzióktól, képzelgésektől. Elzavarja a mélyben rejtett félelmeket, felébreszti az idegrendszert, létrehozza az ERŐT, a BÉKÉT, a GYÓGYULÁST. A GONG hangja a belső fény átvillanása - a z ÜTŐ a határtalanság szándéka. A GONG: a Megalkotó, a Hang, Szent Ének, a Lélek Zenéjének Szívverése.   GONG: az emberi tudat első és utolsó hangszere. ALAPHANG...  A Tudat számára a GONG Hangja olyan, mint az APA és ANYA, akiktől az Életet kapta. Őseink a hegyek csúcsán, a megszentelt helyeken keresték ezt a tapasztalást.   A GONG hangja megjelent a villámok dörgésében...  BUMM, TRACH---VISSZHANG&

"Csak állsz ott, becsukott szemmel, hallgatod a zenét, ami a csend, a csendet, ami a zene... és engeded, hogy mozdítson... vagy nem... Látszólag semmi nem történik. Látszólag... Mégis... minden egyes belégzéssel már a világot változtattad meg.  Kívül, és belül. Állsz ott, csendben, becsukott szemekkel, s csak "figyelsz" a fókusz nélküli figyelemmel... S akkor, akkor jön valami érintés, vagy fuvallat, vagy igazán nem is fontos mi... az energia, ami van, mindig csak van... megérint.  Átmegy rajtad.  Megmozdít.  Kibillent, és visszahúz... És te vele mozdulsz. Vagy így, vagy úgy, de mozdulsz.  Mozdulatlanul is. Mert megmozdít, mert változtat, s te változol vele...  Kirobbant téged abból, amiben addig voltál.  S hallod a sóhajtásod, a lélegzeted, a nevetésed... vagy a sírásod.  Bármilyen módon is, de örülsz. Örülsz, mert valami más jön. Örülsz, mert változás van. Ilyen a tánc. Ilyen a tánc, amikor engeded, hogy az energia, a tér, a világ legyen veled.