AniTalány

Hogy mit is nevezünk meditációnak, ez legyen kinek-kinek a nézőpontja szerint. 😇 Amikor Manfréd elkezdett cseperedni-kamaszodni, bizony mindenben benne volt.   Nyakig.  S mindent 'szétrombolt'.  Illetve dehogy!!! Csak a maga ízlése szerint rendezte be az épp aktuális teret. Az előkészített masszázságyat, a jegyzeteket - mikor épp mi volt soron. Azt azonban mindig is kedvelte, ha a kezelt vendégek 'lába közé' fekhetett. Eleinte csak access-es kezeléseknél művelte, később már jöhettek a sima meditációk, a más technikákat alkalmazó 'masszázsok'/kezelések, mint pl. a szivárvány-, vagy az 'aranyjel' kezelés. Megfigyeltem, hogy voltak 'kedvencei'.  Néhány embert kifejezetten várt is.  Eleinte - ugye, mert azt tanították valaha rég - az volt bennem, hogy biztosan leszedi az energiát, amit hoznak magukkal. De arra is felfigyeltem, hogy sokszor még elő sem készítettem a terepet, mert 'hol van az még!',

Életünk hol kapcsolódik más életekkel, hol elengedi azokat. Emberek és állatok jönnek és mennek… De minden kapcsolódásnak van egy fantasztikus ajándéka : a csoda, amit csak azzal az élettel élhetünk, mert a kapcsolat megengedő, elengedő, tisztelő, nagyrabecsülő, sebezhető – az univerzum szeretetére épül . Most arról mesélek, hogy az én életemet hogyan árasztják csodával minden pillanatban az engem, s barátnőmet választó cicák.   Sokszor és sokáig feküdtem ágyban, sokszor voltam egyedül, s a barátnőmben kialakult az a nézőpont: kell nekem egy állat, hogy ne legyek egyedül.  (Jaj, csak kutyát ne!) Ezért aztán szerzett is egy épp megszületett cicát. Na jó! Ha már cica, legyen kislány. Lett kisfiú… Elérkezett az idő, mikor el lehetett hozni - a Vadasparkból. Mert odáig behozta a „régi gazda”. Hogy jön onnan el? Buszon hogy hozzam haza??! Az egyik ismerős felajánlotta, hogy elvisz, s haza is hoz – kismacskástól mindenestül… Izgalommal teli vártam: milyen