Bejegyzések

Kiemelt bejegyzés

MagmAnita

Kép
A világ csodálatos.  És a csodálatosságához Te magad járulsz hozzá azzal, ahogyan vagy a világban. Lehetséges lenne még csodálatosabbá tenni?  Mi lehet az az energia, ami ezt a Földet, ezt a világot - a TE életed, Csodálatos, Végtelen Lény - olyannyira megváltoztatná, amennyire elképzelni sem tudod/tudjuk? Még ha nem is hiszed el, egy érdekességet fedezhetsz fel mégis: Ha nevetsz, a világ nevet veled; ha vidám vagy, a világ veled válik vidámmá; ha örömmel élsz, s teszed, amit teszel kedvességgel, hálával... a világ örömet ad viszonzásul, kedvességet és hálát. Mosolyogsz? Nem ez a tapasztalatod?  Ha hajlandó lennél tudni, hogy Te és a világ egyek vagytok,   hogy minden fa, állat, tűzhányó, vízesés... - soroljam tovább? - arra vár, hogy felfedezd a kapcsolódást velük,   totálisan megváltozhatna az életed, a környezeted..., s vele az egész világ. A felszín alatt milyen hatalmas erőt rejthetsz, amiről még Te magad sem tudod, hogy ott van? Mennyi

Csodálatos Test

Kép
Meglehetősen sokféle masszázs, és gyógyítási technikák közül válogathat ma már az ember fia/lánya. Én magam is jó néhányat elsajátítottam – főként, mert magamon akartam „segíteni”… (No, meg persze, imádok érinteni, beszélgetni…) Szívesen alkalmaztam ezek színét-javát távban is – hiszen működött az úgy is. Igen. Ideig, óráig. Voltak visszatérő pácienseim, akik rendszeresen felhívtak, hogy „A múltkor is Te segítettél, tudnál most is?” – és igen. Ment a dolog távban is. Néhány hete épp egy tanfolyamról tartottunk haza a barátnőimmel, amikor szóba került, ki-mennyit jár kényeztetni a testét, ki-mennyire él a masszázsok jótékonyságaival. Hááát… én nem éppen nagyon. Vagyis… az elmúlt néhány évben nem, mert a testem mindig „fájt” az érintésektől, főképp az erőteljesebb masszázsoktól. Ki szeret fájni?!?   Jelentkezzen…! Mert én nagyon nem. A testem mégis ezt produkálta – gyakorlatilag mindenre. Csinálhattam mindent, választhattam bármit, a testem egyre inkább fájt

ESSE - a testek dinamikus változásra hívója

Kép
Valami nagyon új, és egyben ismerős... Kedves Olvasóm! Ha régóta vagy ismerősöm, tudod, hogy egész életemben a gyógyulásomat, és az azt segítő praktikákat kerestem.  Találtam is rengeteg technikát, módszert, ami ideig-óráig támogató tudott lenni. (Ezek nagy részét ma is alkalmazom - amennyiben épp az, ami felbukkan, támogat, előrevisz.) Amikor felbukkant az életemben az Access a maga végtelen eszköztárával, az addig sem épp kicsinek mondható érzékelésem még nagyobbra nyílt. Okozott elég sok kellemetlenséget - a már egyébként is jelenlévőekkel megspékelve. Amikor elkezdtem másként ránézni a testemben megjelenő mindenféle kellemetlen bármiknek, s már nem akartam minden áron fájdalomként kezelni, s ezt bármi áron orvosolni… na, akkor... akkor kezdett igazán változni a testem. És vele az egész életem...  Rájöttem arra, amit eddig is tudtam... A testem - bármennyire is tiltakozásként éltem meg a benne megjelenő 'fájdalmat' - csupán jelzéssel volt a körü

Gyógyítónak lenni

Kép
Az egyetlen, dolog, ami visszatart minket attól, hogy most azonnal megváltoztassuk a világot, az az, hogy azt hisszük, nem vagyunk képesek rá. (Dr. Dain Heer) Van az úgy, hogy egyszerűbb felkeresni mást a bajunkkal, rázúdítani a problémáinkat, s várni, hogy az a valaki megmondja: most ezt jól csináltuk, most ezt így, vagy úgy kell tenni, most inkább ne tegyünk semmit, ... stb. S amikor nem sikerül meggyógyulni a gyógyítónk által, amikor a probléma probléma marad, akkor van kire kígyót-békát köpködni...  Csupán egyetlen dolgot nem teszünk meg...  Nem nézünk arra rá, hogy valójában ki is hozta létre a mi éltünkben, hogy ott legyünk, ahol vagyunk, hogy azok legyünk, abban a helyzetben, amiben vagyunk... Mennyiszer fordult elő az életemben, hogy gyógyítónak neveztek..? - Felidézni nem tudom... Legalább ennyiszer volt az, hogy ki is kértem magamnak.... "Én? Gyógyító? Dehogy...!!? Nem vagyok az." (Mára ez módosult bennem - köszönhető a különféle "tanít

Macskaságok2 - avagy: Meditálnak-e az állatok?

Kép
Hogy mit is nevezünk meditációnak, ez legyen kinek-kinek a nézőpontja szerint. 😇 Amikor Manfréd elkezdett cseperedni-kamaszodni, bizony mindenben benne volt.   Nyakig.  S mindent 'szétrombolt'.  Illetve dehogy!!! Csak a maga ízlése szerint rendezte be az épp aktuális teret. Az előkészített masszázságyat, a jegyzeteket - mikor épp mi volt soron. Azt azonban mindig is kedvelte, ha a kezelt vendégek 'lába közé' fekhetett. Eleinte csak access-es kezeléseknél művelte, később már jöhettek a sima meditációk, a más technikákat alkalmazó 'masszázsok'/kezelések, mint pl. a szivárvány-, vagy az 'aranyjel' kezelés. Megfigyeltem, hogy voltak 'kedvencei'.  Néhány embert kifejezetten várt is.  Eleinte - ugye, mert azt tanították valaha rég - az volt bennem, hogy biztosan leszedi az energiát, amit hoznak magukkal. De arra is felfigyeltem, hogy sokszor még elő sem készítettem a terepet, mert 'hol van az még!',

Macskaságok

Kép
Életünk hol kapcsolódik más életekkel, hol elengedi azokat. Emberek és állatok jönnek és mennek… De minden kapcsolódásnak van egy fantasztikus ajándéka : a csoda, amit csak azzal az élettel élhetünk, mert a kapcsolat megengedő, elengedő, tisztelő, nagyrabecsülő, sebezhető – az univerzum szeretetére épül . Most arról mesélek, hogy az én életemet hogyan árasztják csodával minden pillanatban az engem, s barátnőmet választó cicák.   Sokszor és sokáig feküdtem ágyban, sokszor voltam egyedül, s a barátnőmben kialakult az a nézőpont: kell nekem egy állat, hogy ne legyek egyedül.  (Jaj, csak kutyát ne!) Ezért aztán szerzett is egy épp megszületett cicát. Na jó! Ha már cica, legyen kislány. Lett kisfiú… Elérkezett az idő, mikor el lehetett hozni - a Vadasparkból. Mert odáig behozta a „régi gazda”. Hogy jön onnan el? Buszon hogy hozzam haza??! Az egyik ismerős felajánlotta, hogy elvisz, s haza is hoz – kismacskástól mindenestül… Izgalommal teli vártam: milyen

Hova mennek, akik meghalnak?

Kép
Egyszer az életében mindenki találkozik vele. Egyszer az életében mindenki választja. Vannak, akiknek többször is választásuk lehetne – nem választják. De egyszer Ők is igent mondanak rá. S amikor ezt teszik, földi ruhájukat, a létrehozott testet levetik. Olyan téma ez, amit ebben a világban sötétnek, nehéznek, szomorúnak, sírósnak… - mennyi súlyos jelzőt lehetne még hozzá tenni – tanítanak. Pedig… A HALÁL, a nagybetűs, csupán változás. Egy olyan változás, ami végérvényes. Hitünk szerint. A bevett tudás szerint. Valójában minden, ami volt, az van is – csak valahogyan máshogyan, mint ahogyan addig volt. S minden, ami most van, később is lesz – csak máshogyan, mint ahogyan azt akár elképzelni is tudjuk. Amikor egy kisgyerek elveszíti egyik szülőjét, sok múlik azon, hogy a vele maradók hogyan és mit mondanak az eltávozóról. Van, aki azt mondja, angyallá vált. Van, aki szerint az elhunyt a csillagok közé költözik. A gyermekeket óvni szeretnénk a fájdalomt

Téli történet - Ölsz, vagy megölnek...?

Kép
„… Már késő ősz volt. Hullottak a fákról a levelek, hajnalonta az orruk végéig sem láttak a nagy ködtől, az este is hamar elérkezett… az állatokat gyorsan kellett karámba hajtani. Ekkor jelent meg fekete ruhájában, hatalmas karimás kalapjában, szögletes arcával, kemény állával, szúrós szemöldökkel ’Bandi’. Az Öreg köszöntötte, megtudakolta, mi járatban. Majd kiderült: ’Bandi’ munkát keres. Közeleg a tél, valahol meghúzná magát… Megbeszélték hát a munka menetét, s eközben egymás kezébe csaptak - megerősítendő az egyezséget. Elkerülte az Öreg figyelmét ’Bandi’ sunnyogó tekintete, ahogy körbepásztázta a tanyát. De a Lány látta. S tudta: ez a nézés semmi jót nem ígér. Beleborzongott… Teltek a napok, hetek, s minden ment a maga kerékvágásában. Leesett az első hó is, mindent beborítva fehér paplannal. A Lány lassanként megnyugodott, ’elaltatta’ éberségét: „Biztosan tévedtem. Rémeket látok…” Már igen erőst sötétedet